A Petangot mindenki ismeri, hallott róla, vagy ha a név nem ismerős, akkor beugrik, ha látjuk. Magyarországon annyira nem elterjedt, én egy tunéziai nyaralásom során játszottam először és szerettem bele. A híres Csendőr sorozatban is feltűnt már a 60-as években, így a TV képernyőjén is láthattuk, ahogyan Fityesz közlegény egy idegszanatórium parkjában játssza.
Andoridon Bocce néven keresendő az ingyenes játék.
Játék célja, hogy a kis golyóhoz minél több nagy golyónk legyen közelebb. Ezekből 4-4 áll rendelkezésünkre.
A szabályok egyszerűek:
1. Az kezd, aki a középvonalhoz közelebb dobja maga gömbjét.
2. Mindig az a játékos következik, akinek a főgolyótól távolabb van a labdája, mint az ellenfélé.
3. Ahány golyóbisunk közelebb van a picihez, mint az ellenfélé, annyi pontot kapunk. Ha valaki dobás közben kilöki a kis golyót, az ellenfél kap két pontot.
4. Az nyer, aki vagy két győzelmet szerez egymás után (2-0), vagy döntetlen (1-1) esetén a döntő játszmában előbb eléri az 5 pontot. Tehát egy mérkőzés minimum kettő, maximum két és fél játszmából áll.
Dobó, vagy gurító mód között lehet választani. Az ellenfél golyóját megdobhatjuk, vagy akár ki is lökhetjük
Letöltés:
Képek forrása: androlib.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése